Adójogi szolgáltatások
Biztonság Önnek,
védelem a vállalkozásának
Kiemelt területem az adójog. Tapasztalataim szerint a magánszemélyek és a társaságok életében a legnehezebb időszakok közé tartozik, amikor az adóhatóság ellenőrzést kezd a céggel szemben és annak során kiderül, hogy megfelelő szakértelemmel rendelkező adójogász bevonásával az adóhiány, illetve a bírság elkerülhető lett volna.
A sikeres közvetítői eljárás együttműködést és nem versengést kíván meg a felektől. A mediáció a jövőre fókuszál és megoldás centrikus. Ezen eljárásban a cél nem az, hogy a felek közösen kiderítsék, hogy a jogi konfliktus kialakulása miért, kinek a hibájából történt, hanem hogy a felek egymás érdekeit megismerjék és megtalálják azt a megoldást, mely mindkét fél számára megoldást jelent az adott helyzetben.
Gazdasági mediáció
Gyors megoldás,
perköltségek nélkül

Felszámolási eljárás: hitelezői jogok és vezetői felelősség
A felszámolási eljárás komplex és kihívásokkal teli folyamat, amely során a vállalkozások vezetőinek és tulajdonosainak számos jogi kérdéssel és felelősséggel kell szembenézniük. Ez a cikk arra …
Elolvasom

Perindítás előtt állsz? Bizonytalansági tényezők és mérlegelendő szempontok
Nem sokkal azután, hogy először léptem be egy bírósági tárgyalóterembe ügyvédként, rájöttem, hogy a jog nem csupán paragrafusok és jogi terminusok összessége, a peres eljárások nem …
Elolvasom

Az adóellenőrzés és a jogorvoslat: az észrevételezési jog
Az adóellenőrzés során sok adózó szembesül azzal a kellemetlen helyzettel, hogy az adóhatóság megállapításai miatt tehetetlennek érzi magát. Úgy tűnik, mintha nem lenne valódi lehetőség érvényesíteni …
Elolvasom
Iratmintatár
Szerződés gyorsan,
okosan, jogszerűen!
Nem kell többet keresgélnie az interneten, itt megtalálja a leggyakrabban használt szerződéstípusokat! Hatékony és gyors segítség a mindennapok jogügyleteihez. Tapasztalt ügyvédek által professzionálisan szerkesztett és a hatályos jogszabályoknak megfelelően aktualizált iratminták.